Elítélték a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

Harmadik alkalommal biztosítja a balti légtér védelmét a Ma
A Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépei gyakorló elfogást hajtanak végre Litvánia légterében 2022. szeptember 21-én. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A Tiszaújvárosi Járásbíróság egy év hat hónap – végrehajtásában két év – próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel.

A Miskolci Törvényszék csütörtökön azt írta, az ítéleti tényállás szerint a vádlott két évvel ezelőtt áprilisban lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy három – egy borsodi kistelepülés közigazgatási területe feletti légtérben – kiképzési repülési gyakorlatot végző vadászrepülőgép pilótafülkéibe bevilágítson.

Mint írták, a férfi a lézerfénnyel a gépet vezetőknek pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott. Egy alkalommal a lézer fényének zavaró hatása olyan mértékű volt, hogy

a pilóta a repülőgép kötelezően használandó navigációs fényeit kikapcsolta annak érdekében, hogy a férfi a járművet szem elől tévesztve felhagyjon cselekményével.

A vádlottat, aki cselekményével a három pilóta életét és testi épségét veszélyeztette, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek a bíróság. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe az „önhibából eredő ittasságát”, valamint azt, hogy közvetve a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki – olvasható a közleményben.

Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki
Magyar Péter: három a magyar igazság, kettő már kipipálva
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban