Látszik már: felhőszakadással, jégesővel érkezik a hidegfront, kiadták a veszélyjelzést

Vihar Budapesten
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hidegfront érkezik északnyugat felől szerdán: a késő délutáni, esti óráktól eleinte az Alpokalján, a Kisalföldön, majd éjfélig a Dunántúlon máshol is zivatarok várhatók – figyelmeztet friss előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mint írták, a zivatarokat leginkább felhőszakadás (25-30 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) kíséri, de

szélerősödés (45-60, néhol 60 km/h-nál erősebb), és apró szemű jég is előfordulhat környezetükben.

Szerda éjfélig, nagyjából a Duna vonaláig jut a csapadékzóna. A várható viharos idő miatt a zivatarok és a felhőszakadás miatt is több megyére adtak ki veszélyjelzést a hét harmadik napjára.

Az Időkép azt írja, hogy csütörtökön már a legtöbb helyen 30 Celsius-fok alatti csúcshőmérsékletek várhatók.

Szerencsére azonban az ősz továbbra is a kedvesebbik arcát fordítja felénk: pénteken és a hétvégén már ismét néhány fokkal melegebb levegő érkezik fölénk, szombaton és vasárnap 24-29 fok közötti értékeket mutat majd a hőmérő, helyenként azonban egy-egy zápor, zivatar még akkor is előfordulhat.

Lehűlésről ír a HungaroMet: „akár havas eső, hó is hullhat”
Már látszik, milyen változás jön az időjárásban a jövő héten
Árad a tavasz: akár 19 fok is lehet a hétvégén
Berobban a jó idő a jövő héten, a péntekre érdemes figyelni
Nagyot fordul az időjárás a következő napokban
Kiadták a riasztást: akár 25 centi hó is eshet ezekben a megyékben