Rendőrök hiúsították meg, hogy elássa a holttestet: letartóztatták az ismerősét baltával agyonütő medgyesegyházi férfit

rendőrség, rendőrautó

Kezdeményezte a Békés Vármegyei Főügyészség egy 71 éves medgyesegyházi férfi letartóztatását, aki hétfőn egy baltával agyonütötte ismerősét.

A megyei főügyészség csütörtöki közleménye szerint a két férfi hétfő reggel egy medgyesegyházi házban vitatkozott össze, a 71 éves, büntetlen előéletű férfi egy fejszével hat-nyolc alkalommal, nagy erővel lesújtott 70 éves barátja fejére, aki ettől a helyszínen elhunyt.

Az idős férfi a padlón fekvő holttestet szőnyeggel és takarókkal fedte le, megkísérelte a lakóházban a bűncselekmény nyomait feltakarítani, és azt is tervbe vette, hogy a holttestet elássa a kertben, amit végül a rendőri intézkedés hiúsított meg.

A rendőrök azért mentek oda, mert egy betörés kapcsán akarták kikérdezni a 71 éves férfit, akivel szemben a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság azért indított büntetőeljárást, mert a gyanú szerint az elmúlt napokban egy medgyesegyházi lakatlan házból többek között szerszámokat lopott.

A Békéscsabai Járásbíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, mert félő volt, hogy szabadlábon a tanúk befolyásolásával vagy a tárgyi eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné; emellett fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is – írták a közleményben.

Baltával fejbe verte ismerősét Medgyesegyházán, a 71 éves férfi belehalt a bántalmazásba
Elgázoltak egy úton fekvő férfit Medgyesegyházánál
Agyongázolt egy nőt egy mezőgazdasági gép Medgyesegyházán
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki