Gyorsított eljárásban elítélték a Margit hidat megrongáló fiatalokat

Margit híd
Fotó: Flickr/donjd2

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság szerdán első fokon pénzbüntetésre ítélte azt a két fiatalt, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy a Margit híd pilléreiről több kőkeresztet letört.

A Fővárosi Törvényszék szerdán közölte: az ítélet szerint az ittas állapotban lévő vádlottak egyike augusztus 24-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyre tartva a Margit hídon négy pillérre felmászott és az azokon lévő kőkereszteket letörte. Később ismét a Margit hídon haladtak át, ahol immár mindketten további kőkereszteket törtek le.

A rongálással az elsőrendű vádlott 360 680 forint, a másodrendű vádlott pedig 72 136 forint kárt okozott. A gyorsított eljárásban bíróság elé állított két férfi elismerte bűnösségét, megbánta tettét és kifejezte szándékát az okozott kár megtérítésére.

A bíróság műemlék megrongálásával elkövetett kisebb kárt okozó rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a két férfit: az elsőrendű vádlottat 300 ezer forint, a másodrendű vádlottat pedig 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az érintettek az ítéletet tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Eltűnt egy robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér
Rejtélyes rosszullétek a Szigeten: kábítószer-birtoklás miatt nyomoz a rendőrség