Mi folyik itt? Megpróbáltak megerőszakolni egy női börtönőrt a szegedi Csillagbörtönben

Az őrmester védekezett, miközben a kollégák észlelték a támadást.

Szegedi Fegyház és Börtön; csillagbörtön
A Szegedi Fegyház és Börtön. Fotó: Népszabadság/Kocsis Zoltán

Megpróbálta megerőszakolni a szegedi Szegedi Fegyház és Börtön őrmesterét a börtön egészségügyi részlegén egy fogvatartott – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága csütörtökön, hozzátéve: az elsődleges adatok alapján előre kitervelte a szexuális célzatú támadást az emberölés miatt elítélt fogvatartott.

Mint írták, az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtön I. objektumának egyik körletén,

„takarítást színlelve az ott szolgálatot teljesítő kolléganő mögé került, és egy wc-pumpából eszkábált tárggyal leütötte az őrt”, majd megpróbálta megerőszakolni.

Az őrmester védekezett, miközben a kollégák észlelték a támadást, így a segítség gyorsan érkezett, és nem történt nagyobb baj – írták.

Közölték: a fogvatartottat megmotozták, és a támadáshoz használt eszköz mellett lepedőcsíkokat is találtak nála. A BvOP tájékoztatása szerint a fogvatartott később elmondta, arra számított, hogy az ütéstől a nő eszméletét veszti, majd tervei szerint a lepedőcsíkokkal megkötözte, aztán megerőszakolta volna.

A nőt kórházba szállították, sérüléseit ellátták. A fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat.

A BvOP közleményében megjegyezte: a szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartottak esetében mozgáskorlátozó eszközöket – bilincset – használ. „Sajnos éppen az ilyen esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáink és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát” – írták.

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Vérfürdő egy családi rendezvényen Lajosmizsén

Megölte az anyját, majd magával is végzett

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos