Vége a nyárnak: viharosan söpör át rajtunk a hidegfront, itt van óráról órára a menetrend

Viharfelhők Pécs felett
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Hétfő késő délután a nyugati országrészben már 30 fok alá csökkent a hőmérséklet a nyugatról kelet felé haladó, hullámzó hidegfront és annak déli ágán kialakult mediterrán ciklon hatására. Az Időkép előrejelzésében az is látszik, hogy mely területeket mikor éri el a viharos változás.

Mint írják, késő délutánig még nyugodt időre számíthatunk, ezt követően viszont dél-délnyugat felől előbb a Dunántúlon, majd estétől már a középső országrészben is egyre többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Hevesebb viharokra főként a Dunántúlon van kilátás, azokat intenzív felhőszakadás, nagyobb méretű jég és 90 km/órát meghaladó széllökések kísérhetik.

Az időjárásportál térképe szerint az első hullámra 17-19 óra között számíthatunk nyugaton és délnyugaton. 19-21 óra között már az egész Dunántúl érintett lehet viharokban, a Duna-Tisza közét és a fővárost 21-23 óra között érheti el az égzengés, 23 óra után pedig keletebbre dörrenhet meg az ég.

Az Időkép animációján már látszik, merre számíthatunk zivataros folytatásra:

Kedden a front kelet felé helyeződik át, az ország nagy részén holnap már 30 fok alatt maradnak a csúcsértékek. Nyugaton, északnyugaton a megerősödő északias széllel még hűvösebb levegő érkezik, 22-25 fokot eredményezve. A kánikula csak a Tiszántúlon marad meg a hét második napján, ott még 30-35 fok várható.

Komoly fordulat jön az időjárásban, erre számíts a hétvégén

Fordulat jön az időjárásban, ennek most kicsit örülni lehet

Jön a felhőszakadás: újabb riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat

Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt számos járásra

Érkezik a vihar, itt lehet nagy baj a folytatásban

Elhalasztották a Balaton-átúszást a bizonytalan időjárás miatt