Kalapáccsal verte fejbe rokonát egy férfi Törökszentmiklóson, az áldozat másnap meghalt

kalapacs-torokszentmiklos
A kalapács a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Letartóztattak egy 34 éves törökszentmiklósi férfit, aki olyan súlyos sérülést okozott egyik hozzátartozójának, hogy az áldozat később meghalt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint a rendőrség halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást.

A megalapozott gyanú szerint a férfi még augusztus 18-án kora este szóváltásba keveredett egyik rokonával, majd egy kalapáccsal fejbe vágta – olvasható a közleményben. A bántalmazó mentőt hívott a sérülthöz, de nem várta meg a mentőszolgálat kiérkezését, és elment a helyszínről. A sértettet másnap délben holtan találták a város egyik füves-bokros, elhagyatott területén. Az előzetes igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint az elszenvedett koponyasérülés és a sértett halála között ok-okozati összefüggés állapítható meg – közölték.

A férfit – aki a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságon beismerte tettét – a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását – szerepel a közleményben.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak