Nem tudott lefékezni a villamos a Fővám térnél, halálra gázolt egy idős nőt

2-es-villamos-gazolas
Fotó: Kékvillogó.hu

Műszaki meghibásodás következtében halálra gázolt egy idős asszonyt a 2-es villamos szerda este Budapestenírja a Bors.

Úgy tudni a jármű egyik szerelvénye nem tudott idejében lefékezni, aminek következtében elsodorta a síneken áthaladó idős hölgyet, aki életét vesztette az ütközésben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a Telexnek azt válaszolta: a balesetet a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.

A Boráros tér felől a Jászai Mari tér irányába tartó 2-es villamos épp a megálló felé ment, amikor a vezető elmondása szerint műszaki hiba lépett fel, ami miatt nem tudott lefékezni. Az idős asszony egy Közvágóhíd felé tartó villamosra szeretett volna felszállni, és emiatt lépett a sínekre. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de a Bors cikke szerint ott belehalt sérüléseibe.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Klórmérgezést kapott több ember a népszerű hazai gyógyfürdőben
Hárman haltak meg szabadtéri tüzekben a héten