Halálra verte volt párja élettársát egy férfi, vádat emeltek ellene

rendőrautó, rendőrség

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki olyan súlyosan bántalmazta volt párja új élettársát, hogy az a sérülések szövődményei következtében meghalt.

A vádirat szerint a férfi még tavaly augusztus közepén egy este az egyik borsodi kistelepülésen az utcán sétált, amikor meghallotta korábbi párjának kiabálását. A nő azért kiabált, mert új élettársa, akivel mintegy két hónapja volt együtt, erősen ittas állapotban próbált hozzá szexuálisan közeledni.

A férfi bement a házba, az ittas embert elhúzta a nőtől, akit felszólított, hogy hagyja el a lakást. Távozásakor a nő még látta, ahogy a vádlott a földön fekvő sértettet többször fejen üti.

Az eseményeket látva a nő a szomszédjához szaladt segítséget kérni, és amikor visszatért a lakásba, a sértett eszméletlen állapotban feküdt a földön.

A bántalmazás következtében a sértett férfi közvetetten életveszélyes koponyacsont-, állcsont-, járomív- és sorozatos bordatörést szenvedett, halála a sérülésekhez szövődményként társuló tüdőgyulladás miatt állt be. A sérülések és a halál beállta között közvetett oksági összefüggés állapítható meg – olvasható a vádhatóság közleményében.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlott ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat.

Nőket bántalmazott egy taxisállat Budapesten, keresi a rendőrség

Miskolcon is agyonvertek egy férfit szombat este

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Pénzmosással vádolnak nyolc nőt

BRFK: menekülés közben oszlopnak csapódott egy autótolvaj Kőbányán