Amputálni kellett az egyik Koszovóban megsérült magyar katona végtagját

NOVÁK Katalin
A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök meglátogatja a kórházban a Koszovóban megsérült, már idehaza lábadozó magyar katonákat Budapesten 2023. május 31-én. Fotó: MTI/Sándor-palota

A Magyar Honvédség katonái arra esküdtek fel, hogy életük árán is megvédik a rájuk bízottakat, és ez az eskü kíséri őket mind Magyarország és a magyar emberek biztonságának megvédése, mind a nemzetközi szövetségesi rendszerek által megkövetelt feladataik során – magyarázta a Honvédelmi Minisztérium pénteki közleményében.

Ismert, május végén kötelességteljesítés közben megsérült a Magyar Honvédség több katonája a koszovói Zvecsánban, amikor a NATO békefenntartó missziójában hajtották végre feladataikat.

A minisztérium szerint a hősiesen helyt álló honvédek közül a legtöbben már otthonukba távozhattak, felépülésük nyomon követése folyamatos. Két katona állapota azonban továbbra is súlyos, további kórházi kezelést igényel, felépülésük érdekében a Magyar Honvédség és a katonaorvosok a legjobb tudásuk szerint mindent megtesznek. Azt is írták:

„a magas szintű orvosi ellátás ellenére, a beteggel való előzetes konzultációt követően, a sérülés óta biztosított kezelések eredményeit figyelembe véve, egyiküknél végtagamputációval járó beavatkozásra volt szükség”,

amelyet az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben végeztek el pénteken. Kiemelték: a műtét rendben lezajlott, a beteg állapota stabil.

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat május 29-én délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecsán település polgármesteri hivatalánál. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára. A sérült katonák egy részét a honvédség repülőgépe másnap hazaszállította Magyarországra, akkor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter összesen 27 magyar sérültről számolt be.

Megszólalt Ruszin-Szendi arról, hogy kell-e mennünk már végre a háborúba
Újabb interjút adott a hős százados: a miniszter megpróbálta hallgatásra bírni
Kitálalt a honvéd százados: morális mélypont, leszerelési hullám, Orbán Gáspár 50 százaléknyi halott magyar katonával számol Csádban
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson
Magyar Péter: „Köszönjünk, köszönjük, köszönjük!”
Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”