Fidesz: a baloldal nem akarja, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek!

Az továbbra sem derült ki, hogy miért akarnának ilyet.

A pedagógusok státusztörvénye ellen tüntettek diákok Budap
Rendőrök és tiltakozók a pedagógusok tervezett státusztörvénye elleni tüntetés vége után a Karmelita kolostornál tartott demonstráción 2023. május 3-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A baloldal nem akarja, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek – hazudta írta a Fidesz keddi közleménye annak kapcsán, hogy az Országgyűlés fideszes többsége elfogadta a pedagógusokat tovább sanyargató státusztörvényt.

Azt írták – ki tudja milyen logikai kanyarral eljutva ide –, hogy „a mai szavazáson kiderült”, hogy a baloldal nemcsak az Európai Parlamentben, hanem a magyar parlamentben is megtesz mindent az ellen, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek, heti 24 órát tanítsanak és 10 hét szabadságot kapjanak.

A Fidesz szerint ugyanis az elfogadott új életpályatörvény mindezt garantálja a pedagógusok számára (vagyis mostantól érdemes lesz majd figyelni, hogy valóban minden pedagógus 800 ezer forintot keres-e, hiszen immár az Orbán-párt törvénye mindezt „garantálja” számukra).

Rendkívüli ülés kezdődik perceken belül az Országgyűlésben

Futótűzként terjed egy elemzés Semjén Zsolt testbeszédéről

Egyetlen fideszes képviselő sem jelent meg a munkahelyén, a parlament rendkívüli ülésén

Hivatalos: megtiltották a 18 év alattiaknak az energiaitalok vásárlását

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Légy dagasztotta a tésztát a baracskai pékségben