88 éves korában elhunyt Tellér Gyula Széchenyi-díjas szociológus, műfordító, politikus, Orbán Viktor régi tanácsadója – írja a 444.hu.

Tellér az utóbbi időszakban miniszteri megbízottként „a kormánypolitika társadalomelméleti hátterével, illetve a hazai és nemzetközi politikai folyamatok történeti és aktuálpolitikai vetületével kapcsolatos kérdéskörökben” végzett szaktanácsadást.

A 444.hu megjegyzi, Tellér Gyula tanulmánya szolgáltatta az ideológiai hátteret Orbán 2014-es tusnádfürdői beszédéhez, amelyben a miniszterelnök arról értekezett, hogy vége van Magyarországon a liberális demokráciának.

Felidézik, Tellér 1990-1994 között SZDSZ-es parlamenti képviselő volt, majd a Fideszhez sodródott, 2006-2010 között az Orbán-párt színeiben volt országgyűlési képviselő. A Wikipedia szerint a Tellér Gyula a 2010-es választáson már nem indult, ez év óta volt a miniszterelnök tanácsadója.

Tellér haláláról Orbán Viktor is megemlékezett a Facebook-oldalán.

Megosztás