Bűnügy

Újabb dráma: megszúrtak egy utast a Tokaj InterCityn

Gazdaság

Brutális üzemanyag-drágulás jön csütörtökön

Baleset

Nagy baleset az M1-esen, többen megsérültek

Meghalt Lang Györgyi – így búcsúznak tőle kollégái és legjobb barátai

Lang Györgyi
Lang Györgyi énekesnő, az esemény házigazdája beszél a 26. Budapest Pride felvonulás célállomásán, a Tabánban 2021. július 24-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szombaton késő délután, hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyiírta meg a Bors.

A Pa-dö-dö együttes egyik fele 28 éves kora óta küzdött sclerosis multiplexszel, betegsége következtében utolsó éveiben kerekesszékbe kényszerült. 2021 decemberében stroke miatt lebénult a jobb karja és sérült a beszédközpontja. Lang Györgyi ezt követően folyamatos segítségre szorult.

Az énekesnőtől megtört szívvel búcsúzik Falusi Mariann, aki a Pa-dö-dőben 35 évig volt társa, és testvéreként szerette. Facebook-posztjához nem is fűzött kommentárt, az „Ez a hely” című dal szavak helyett is árulkodik fájdalmáról.

„Györgyi, szerinted mit tudunk most kezdeni ezzel az egésszel? Szerinted meg tudjuk egyáltalán érteni, fel tudjuk fogni, el tudjuk fogadni, hogy ennyi volt?”

írta szintén a Facebookon Csonka András. „Amióta csak ismerlek, Te voltál a szabadság, a belevaló, pofátlan vagányság, a metsző humor és irónia, ugyanakkor a gyermeki érzékenység, és érzelem is, csak azt hitted, ezt elrejtheted előlünk a nagyszájúságod mögé” – emlékezett meg barátjáról a színész.

Györgyi, szerinted mit tudunk most kezdeni ezzel az egésszel? Szerinted meg tudjuk egyáltalán érteni, fel tudjuk fogni,…

Posted by Csonka András hivatalos oldala on Saturday, May 20, 2023

„Három hete találkoztunk a Budaörsi Színházban… Jó utat, Györgyi! Legyen könnyebb!”

írta közösségi oldalán D. Tóth Kriszta, és egyúttal megosztotta a Lang Györgyivel készített interjúját is:

Három hete találkoztunk a Budaörsi Színházban… Jó utat, Györgyi! Legyen könnyebb! ❤️

Posted by D. Tóth Kriszta on Saturday, May 20, 2023

Lang Györgyitől több ellenzéki politikus is elbúcsúzott. Gyurcsány Ferenc azt írta, „elment egy szabad ember, egy szívember, egy barát”.

Karácsony Gergely ezekkel a sorokkal emlékezett meg az énekesnőről:

„Demokrata volt, aki véleményét mindig felvállalta, nem törődve semmilyen következménnyel. Fájdalmas állapotában is megmaradt szabad embernek. Megpróbáltatásai ma véget értek. Karcos, szókimondó bölcsessége, sokoldalú tehetsége mindannyiunknak hiányozni fog. Együttérzek szeretteivel, rajongóival és csodálatos barátjával, Falusi Mariannal”

– írta a Facebookon Budapest főpolgármestere.

Hatvanhat éves korában meghalt Lang Györgyi, színésznő, énekesnő és műsorvezető, a Padödő tagja. Falusi Mariannal együtt…

Posted by Karácsony Gergely on Saturday, May 20, 2023

Ez is érdekelhet:
Vonat gázolt halálra egy férfit Szomódnál

Meghalt Alain Delon

Megszűnik Puzsér Róberték műsora a Spirit FM-en

Elhunyt Mihályi Győző színművész

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Megszólalt a rákkal küzdő Reviczky Gábor

Részleteket közöltek Lang Györgyi búcsúztatásáról