Baleset

Lezuhant egy autó az M1-es autópályáról

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Eltemették Bajkai István fideszes képviselőt

A Fidesz alapító tagja, az Orbán család ügyvédje április 22-én hunyt el.

bajkai-istvan-temetese
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője beszédet mond Bajkai István búcsúztatásán a Pestszentlőrinci temetőben 2023. május 15-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Elbúcsúztatták és végső nyugalomra helyezték Bajkai Istvánt, a Fidesz alapító tagját, országgyűlési képviselőjét hétfőn a pestszentlőrinci temetőben.

A búcsúztatáson részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszerelnök és felesége Lévai Anikó, Kövér László az Országgyűlés elnöke és felesége Bekk Mária, illetve számos kormánytag, politikus. A gyászszertartást Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke végezte, imádságot mondott Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is.

Utolsó útjára kísértük Bajkai István bajtársunkat. Isten nyugosztalja!

Posted by Orbán Viktor on Monday, May 15, 2023

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője búcsúbeszédében úgy fogalmazott: Bajkai István a Fidesz alapítói számára életük legnagyobb kalandjában volt társuk. „Közös kalandunk a felelősségvállalásról és a hűségről szólt, harcostársunk volt és az is marad” – mondta Deutsch Tamás. Hangsúlyozta: Bajkai István betegsége közben is mindvégig dolgozott, „kötelességtudó, fegyelmezett és pontos ember volt, a megoldások minőségében mérte az időt. Precíz volt politikusként, hűséges a Fideszhez, a kereszténydemokrata eszmékhez, a magyar hazához”- jelentette ki a képviselő.

A búcsúztatást követően az elhunytat szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.

Bajkai István 59 éves korában, április 22-én hunyt el.

Ez is érdekelhet:
Győrfi Pál most megint azt hajtogatja, hogy az életmentésben mindenki egyenlő

Magyar Orbánnak: A hazudozások ideje lejárt, vége van, miniszterelnök úr!

Te rohadék! Te szar alak! – Újabb fideszesnek gurult el a gyógyszere, nagyon pánikolhatnak

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Megvan, kit jelöl a Fidesz a részeges nőverő mamelukjuk helyére

SMS-ben toborozza híveit a Fidesz október 23-ra

Retteghet a Fidesz: friss kutatás mutatja, hogy nagy a baj