Bűnügy

Négy lány félholtra vert egy 10 éves fiút Kemecsén, az iskolaudvaron szerdán

Bulvár

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos

Belföld

Meghátrált a PedoFidesz: mégsem támogatják, hogy lehessen gyerekekkel erőszakoskodni a gyónási titokban bízva

Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg Belgrádban, egy iskolai lövöldözésben

Részlet egy helyszíni tudósításból.
Részlet egy helyszíni tudósításból.

Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes diák lövöldözni kezdett – közölte a szerbiai belügyminisztérium, és egyben arról tájékoztatott, hogy a sebesült tanárnőt, valamint további hat diákot kórházban ápolnak.

A szerbiai belügyminisztérium közleménye szerint a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá a gyanú szerint édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A rendőrök elfogták, a lövöldözés indítéka még ismeretlen.

A szerb sajtó korábban meg nem erősített hírekre hivatkozva közölte, hogy a tanárnő is belehalt a mellkasi sérülésekbe.

A fiatalkorú elkövető egyik osztálytársának édesapja az N1 regionális hírtelevízió belgrádi irodájának nyilatkozva mondta el, hogy a lánya kiszaladt a teremből, amikor az egyébként eminens tanuló osztálytársa kifejezéstelen arccal lövöldözni kezdett a történelemórát tartó tanárra és a többi diákra.

A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük még életveszélyes állapotban van.

A becslések szerint a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Az iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkák az országban.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!