Megölte, elásta ismerősét egy férfi Bujákon

Az eset még vasárnap történt.

bujak-emberoles
Fotó: police.hu

Megölte ismerősét egy férfi Bujákon, majd elásta a holttestet – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

Azt írták, a 33 éves bujáki lakos a vele egykorú ismerősét vasárnap olyan súlyosan bántalmazta, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. Az elkövető az áldozat testét a település közelében, egy erdős részen elásta.

A rendőrség emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az elkövető ellen, akit kihallgatása után őrizetbe vettek és indítványozták a letartóztatását.

Magyar Péter: három a magyar igazság, kettő már kipipálva
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban
Megvan az ítélet az amerikai szexpartnerét Budapesten megfojtó ír férfi ügyében
Járókelők mentettek meg egy nőt, akit egy tízemeletes bérház tetejéről akart lelökni a volt párja Miskolcon
Rendőrök vitték el a Szakács István nevű megafonos tuskót
Csütörtökön hirdethet ítéletet a bíróság az ír férfi ügyében, aki meggyilkolt egy amerikai nőt Budapesten