Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Védett ragadozómadarakat mérgeztek meg Mórahalom közelében

Tíz madártetemet találtak, a nyomok alapján a mérget csirkehúsba rejtve szórták szét a területen.

Védett ragadozómadarakat mérgeztek meg Mórahalom közelében
Fotó: Facebook/Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság/Krnács György

Védett ragadozómadarakat, egerészölyveket (Buteo buteo) és barna rétihéjákat (Circus aeruginosus) mérgeztek meg a Csongrád-Csanád vármegyei Mórahalom közelében, az ügyben büntetőeljárás indult – közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kedden.

Egy gazdálkodótól érkezett bejelentés a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálathoz csütörtökön, hogy a területén járva elhullott ragadozómadarakat talált. A természetvédelmi őr két egerészölyv, két barna rétihéja és egy szarka tetemét azonosította. Az elpusztult madarak elhelyezkedése – eltérő fajú egyedek közel egymáshoz – és testhelyzete – görcsösen összeszorított lábak, hátravetett fej – arra utaltak, hogy mérgezés áldozatai lettek.

☠️❗️Egy gazdálkodótól érkezett bejelentés a Természetvédelmi Őrszolgálathoz április 20-án, hogy a területén járva…

Posted by Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság on Tuesday, April 25, 2023

Másnap a nemzetipark-igazgatóság kutyás keresőegysége négy újabb barna rétihéja és egy egerészölyv tetemére bukkant. A kilenc védett ragadozó pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 375 ezer forint. A nyomok alapján a mérget csirkehúsba rejtve szórták szét a területen.

Az ügyben a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrkapitányság természetkárosítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

A mérgezéses esetek többségében az Európai Unióban már 2008-ban betiltott karbofurán tartalmú növényvédőszerek okozzák az állatok pusztulást. A karbofurán felhasználása szándékos mérgezésre védett madarak ezreinek pusztulását okozta Európa-szerte az elmúlt években. A mérgezett csalétkek nem kizárólag a ragadozómadarakra és dúvadakra jelentenek veszélyt, hanem bármilyen állatra és az emberre is. Ezért aki gyanús húsdarabokat, tyúktojásokat vagy nagyobb számú elpusztult állatot észlel a szabadban, semmiféleképpen ne nyúljon ezekhez, és azonnal értesítse a hatóságokat – kéri a nemzeti park igazgatósága.