Döbbenet, mennyi piás sofőrt kapcsoltak le a rendőrök Budapesten

Pedig Dr. Miniszterelnök Úr megmondta, hogy a pálinka alapvető élelmiszer.

Húsvét - Több mint 120 ittas sofőrt talált a rendőrség Bu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai az ittas járművezetőket szűrik ki a Petőfi híd pesti hídfőjénél húsvéthétfőn, 2023. április 10-én. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A húsvéti ünnepek alatt tartott ellenőrzés során hétfő délelőttig már 122 ittas járművezetőt találtak a rendőrök – közölte a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztályának vezetője hétfőn.

Szécsi Tibor beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy az ellenőrzött járművezetők egy százaléka ittasan ült volánhoz, ugyanis péntek óta 11 137 sofőrt szondáztattak meg a fővárosban.

A rendőrök városszerte intézkedtek, volt olyan helyszín, például a Petőfi híd, ahol minden áthaladó jármű vezetőjét ellenőrizték – tette hozzá. A razzia célja a közlekedési helyzet javítása, a balesetek megelőzése, így az ittas járművezetők kiszűrése volt.

Az ellenőrzésben egyaránt részt vesz a BRFK központi közlekedésrendészete és a kerületi rendőrkapitányságok állománya.

A főváros teljes területén szondáztatják a járművezetőket – hangsúlyozta Szécsi Tibor.

Megbüntettek a rendőrök egy kamionost, mert elakadt a hóban

Rendőrök vegzálták a Puzsér Róbert házibulijából távozó embereket

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Norvégiában fogtak el egy börtönviselt magyar pedofilt

Titkolja a MÁV a késéseket, a hazug, geci Lázár János facebookozása sem menti meg az utasokat a valóságtól