Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Varga Judit válófélben lévő férje a Volánbusz igazgatóságához ejtőernyőzött

Elmagyarázta, hogy miért alkalmas a pozícióra.

Varga Judit válófélben lévő férje a Volánbusz igazgatóságához ejtőernyőzött
Fotó: Facebook/Magyar Péter

A Volánbusz igazgatótanácsában tűnt fel dr. Magyar Péter, Varga Judit igazságügyi miniszter válófélben lévő férjeírja a 24.hu cikke, mely azt taglalja, hogy milyen grandiózus változások mentek végbe hirtelen az állami közlekedési cég vezetésében.

Magyar, aki korábban a Diákhitel Központot vezette, megerősítette a lap információit. A pozícióra szerinte alkalmas, mint mondta, nyolc évig foglalkozott közlekedési szakpolitikával a magyar kormány uniós nagykövetségén.

Rámutatott arra is, hogy 2011-től a magyar uniós elnökség alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési szakdiplomatájaként, majd a Külügyminisztérium és végül a Miniszterelnökség diplomatájaként tartozott hozzá többek között az uniós és ezáltal a hazai közlekedési szakpolitikai jogalkotás követése, illetve a kapcsolódó magyar kormányzati álláspont képviselete. Emellett nyolc hónapja igazgatósági tag a Magyar Közút Zrt.-nél is.

Magyar mellett további új arcok is feltűntek a Volánbusznál. A társaság honlapja szerint az igazgatótanács elnöke lett Vida József volt Takarékbank-vezér, illetve bekerült a grémiumba Eppel János, a Porsche Hungaria Kft. korábbi ügyvezetője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, az Eximbank felügyelőbizottságának tagja is.

A Volánbusz felügyelőbizottságánál is változások voltak. Annak tagja lett Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, valamint a jelenleg az MVM Zrt. igazgatóságában is dolgozó egykori MÁV-vezér, Szarvas Ferenc is. A cég újdonsült felügyelőbizottsági elnöke pedig az a Németh Lászlóné lett, aki a második Orbán-kormány fejlesztési minisztere volt.