Lakástűzben meghalt egy idős nő Budapesten

Meghalt egy idős nő vasárnap Budapesten, a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcában keletkezett lakástűz következtében.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint egy társasház első emeleti lakása gyulladt ki. A száz négyzetméteres lakásban több berendezési tárgy égett.

A tűzoltók az ott lakó idős nőt kihozták az épületből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni – írták a közleményben.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Három mentőhelikopter is érkezett a sárvári balesethez, egy nő a helyszínen meghalt
Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra