Nagy a baj: sorra zárnak be a gyógyszertárak Magyarországon

Koronavírus - Megnövekedett a gyógyszertárak forgalma
Sorban állók a II. kerületi Szent Margit Gyógyszertárnál 2020. március 13-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

Az elmúlt 12 évben folyamatosan csökkent a magyarországi gyógyszertárak száma, és a folyamat gyorsulására lehet számítani a kistelepülési patikák megszűnésével – idézi a Világgazdaság a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

Zlinszky János, a HGYSZ elnöke arról beszélt, hogy a legnagyobb problémát a kistelepüléseken lévő fiókgyógyszertárak számának drasztikus csökkenése jelenti: csak tavaly 17-tel csökkent a számuk, míg az idei év alig több mint két hónapja alatt már hat patika zárt be. Ebből következik, hogy az ellátás biztonsága is a kistelepüléseken romlott.

Jelenleg mintegy 670 ezer magyar ember jut korlátozottan gyógyszerhez, de ez év végére 700 ezerre is nőhet

– mondta Zlinszky János.

A gyógyszertárak ráadásul a drasztikusan megemelkedett energiaárak miatt jelentős többletterhet kénytelenek elviselni, a fizetések pedig nem tudnak lépést tartani az inflációval. A szövetség elnöke szerint 20 százalék körüli pénzromlásnál várhatóan legalább 3-4 százalékos reálbércsökkenés lesz, ami a patikai forgalomban 3-4 százalékos visszaesést okozhat.

Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”
Magyar Péter: Riasztották a Gripeneket egy izraeli utasszállító miatt
Magyar Péter kiosztotta a migránsokért könyörgő milliárdos csirkegyár-tulajdonost
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Súlyos lelepleződés: a Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket
Magyar Péter ismét beleszállt a külföldön áskálódó fideszes „államfőbe”