Gázolt a vonat Fonyódon, meghalt egy ember

MÁV, IC, InterCity, vonat, vasút
Fotó: Wikipedia.org

Meghalt egy idős férfi, akit vonat gázolt el Fonyódon kedden.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt írta: a gázolás a Fürdő utca és a Hun utca közötti vasúti átjáróban történt. A vasúti közlekedés egyelőre szünetel, a balatonboglári önkormányzati tűzoltók mellett a társhatóságok munkatársai is a helyszínen vannak – jelezték.

A Mávinform arról írt, hogy a férfit a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart InterCity gázolta el. Az átjáróban a fénysorompó jól működött a baleset idején – hangsúlyozták.

Elkezdtek „éledezni” a hőség miatt működésképtelenné vált FLIRT vonatok
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Akkora a forróság, hogy korlátozást vezettek be a vasúti és HÉV vonalakon
Vitézy Dávid újraindította, amit Lázár tönkretett: újra láthatók a MÁV késései
Nagy területen ég a gaz és az avar Törökbálintnál
Meghalt egy magyar túrázó Szlovéniában