Megszűnik a 888.hu szennyblog, beleöntik a maradékát az Origóba

g-fodor-gabor
G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Megszűnik a Fidesz egyik szennyblogja, a 888.hu, amit a kormánypártiak a 444.hu sikerére válaszul indítottak (innen a rettentő eredeti névválasztás), ám nyolc év elteltével még Uj Péterék cipőtalpáig sem sikerült eljutniuk a látogatottsággal.

Veszélyes hulladék mindenesetre nem marad parlagon: a domaint már át is irányították az Origóra, ahol egy alrovatként agonizál tovább a G. Fodor Gábor vezette társaság.

„Van egy török mondás: egy gondolat kevés, kettő sok. Honnan vegyek másfél gondolatot?
A nyolcadik évében járó 888 gondolt egy nagyot. A három nyolcas ezután Magyarország egyik legolvasottabb hírportáljával együttműködve folytatja munkáját.
Lesznek interjúk, videók, podcastok és publik. Lesz min felháborodni, megbotránkozni, felszólalni és gondolkodni. Lesz 888 – az Origón.
Tartsatok velünk!”

írta búcsúposztjában a főszerkesztő, azt sugallva, hogy önként döntöttek az Origóba való beolvadásukról, nem pedig mostanra elégelhette meg a „tulajdonos”, hogy még lopott pénzből kormányzati hirdetésekkel kitömve sem képesek médiát csinálni.

A kormánypárti propagandatermékeket összefogó KESMA-nál az áprilisi választások után kezdődött „takarékoskodás”, pórul jártak a Figyelő és a Világgazdaság munkásai, de még az erdélyi házisajtót is kiherélték a kormány médiaintézői.

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

8 éves kisfiával árultatta a drogot egy nő Kaposváron – videó

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira