Viharos szél, 15 fok, majd markáns hidegfront érkezik – mutatjuk a menetrendet

Napsütéses ősz Balatonfüreden
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Többfelé, párásan, ködösen indul a szerda, az alacsony szintű rétegfelhőzet helyenként napközben is beragadhat, a szerencsésebb vidékeken azonban napsütéses időre számíthatunk, a fagyos hajnal után 5-11 fokos nappali csúcshőmérséklet várható – olvasható az Időkép friss előrejelzésében.

A csütörtök a szerdát másolja, annyi különbséggel, hogy nyugat felől egyre több fátyolfelhő sodródik fölénk. Pénteken viszont a nyugat, északnyugat felől érkező frontok hatására felhősebb lesz az idő, elszórtan kisebb eső, záporok is kialakulhatnak, a nyugatias szél pedig többfelé feltámad. Az átkeverő légmozgás hatására melegszik az idő,

5-14 fokos csúcsértékeket mutat majd a hőmérő, délnyugaton lesz melegebb, északkeleten hidegebb.

Szombaton a péntekihez hasonló időre készülhetünk, a szél viszont északon viharos lehet. Meleg lesz: az ország zömében 10 fok felett lesz a hőmérséklet, helyenként azonban 15 fokot is mérhetünk.

Az időjárásportál vasárnapra egy erősebb hidegfront érkezését prognosztizálja, mely többfokos lehűlést eredményez.

Már látszik, mire készül az időjárás a jövő héten
Kiadták az elsőfokú figyelmeztetést: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Már látszik, mikor érkezik az enyhülés
Megszólalt a HungaroMet, a következő napjaink is meg vannak pecsételve
Újabb hőhullám érkezik a hét második felétől
Két hidegfront is jön – viharos széllel, jégesővel érkezik az özönvíz délután