Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Apa, anya és fia árulták a füvet Budapesten, luxusterepjárót is lefoglaltak a rendőrök

Drogkereskedelem miatt fogták el egy család három tagját.

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt fogták el a rendőrök egy család három tagját Budapestenközölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Azt írták, a gyanú szerint apa, anya és fia árult kábítószert a VIII. kerületben. A kerületi rendőrök pénteken józsefvárosi lakásukban fogták el az 55 éves S. Gyulát és 54 éves feleségét, a kutatás során alufólia-pakkokba csomagolt, csaknem 30 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint pénzt foglaltak le.

A nyomozók átkutatták a házaspár ugyanabban a házban fenntartott másik lakását is, ahol a bútorok közé rejtve 322 gramm növényi törmeléken kívül a drog adagolásához használt mérlegeket, nejlontasakokat, csomagolóeszközöket is találtak.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésében részt vett a házaspár 30 éves fia is, akit néhány órával később fogtak el, tőle egy luxusterepjárót foglaltak le.

A család három tagját bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett indítványozták letartóztatásukat. A lefoglalt marihuána feketepiaci értéke 2,4 millió forint.