Újabb rendőrtámadás: kalapáccsal esett neki az egyenruhásoknak egy 40 éves férfi

kalapacsos-ferfi
A férfi az elfogásakor. Fotó: ugyeszseg.hu

Őrizetbe vettek egy Heves vármegyei férfit, aki korábban egyszer már baltával, majd ma kalapáccsal támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

A közleményben azt írták, a 40 éves férfi tavaly novemberben vésővel és baltával rongálta meg egy magyarországi nagykövetség budapesti épületét. A rendőrök a rongálás abbahagyására szólították fel, ő azonban a baltával a rendőröket fenyegetve elindult feléjük. A rendőrök az elkövetővel szemben könnyfakasztó gázt, majd testi kényszert alkalmaztak. A gyanúsított ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el.

A férfi ezután több fenyegető üzenetet küldött elektronikus úton az egyik rendőrkapitányság rendőreinek. A nyomozó ügyészség ezért a Terrorelhárítási Központ közreműködésével pénteken kutatást tervezett végrehajtani a lakóhelyén és gyanúsítotti kihallgatása érdekében elő akarta állítani.

A férfi a megjelenő rendőröket kalapáccsal a kezében fenyegetni kezdte, majd az eszközt nagy erővel közéjük dobta. A támadásban senki nem sérült meg.

A regionális nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és kihallgatása után indítványozza a letartóztatását. Erről a bíróság várhatóan hétfőn dönt – olvasható a közleményben.

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek