Másodfokú riasztást adtak ki a fél országra, mutatjuk térképen

Erős szél és havas eső Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiadós esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat:

helyenként akár 30 milliméter csapadék is hullhat kedd délig.

A meteorológiai szolgálat a figyelmeztetésében azt írta: hétfőn egy mediterrán ciklon csapadékrendszere húzódik nyugat, délnyugat felől az ország fölé, amelynek hatására kedd délig a Dunántúlon és a középső országrészben a 20 millimétert, illetve helyenként – elsősorban a Dunántúl keleti felén – a 30 millimétert is elérheti a lehullott csapadék.

Mivel 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért „narancs” fokozatú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Somogy, Tolna vármegye területére. A várhatóan több mint 20 milliméter eső miatt pedig elsőfokú, „sárga” figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém, Zala vármegye területén.

met-riasztas

Forrás: met.hu

Hozzátették: kedden a reggeli óráktól fokozatosan megerősödik, majd viharossá fokozódik az északnyugati szél, amelyet a Dunántúlon 70 kilométer/órát meghaladó széllökés kísérhet.

Már látszik, milyen időjárás vár ránk a hétvégén

Katasztrófavédelem: havazás várható a hétvégén

Borult, csapadékos idő várható a hétvégén, többfelé havazhat is

Jön az első havazás! 10 centi is lehet péntek reggelre ezeken a területeken

Vihar: másodfokú riasztást adtak ki több járásra

Viharos széllel és esővel jön a hidegfront