Robbantással fenyegettek Budapesten

Bombák elhelyezésével fenyegetőzött az interneten egy idióta, a férfi egy fővárosi rendezvénnyel kapcsolatban kommentelt olyanokat, hogy „néhány szék alatt csőbomba lesz”.

A rendőrség pénteken azt írta: a BRFK közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, mivel 2022. december 15-én 18 óra 52 perckor bejelentést kaptak, miszerint egy közösségi oldalon meghirdetett eseménnyel kapcsolatos bejegyzésnél valaki robbantással fenyegetőzött.

A bejelentést követően a készenléti rendőrök kutyával átvizsgálták a rendezvény helyszínét. Robbanóanyagot nem találtak, de a nyomozók közben azonosították a budapesti K. Richárdot, akit ma reggel a XIII. kerületi lakásában elfogtak.

A 29 éves férfit közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, azonban vallomást nem tett.​

Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Bejelentette a rendőrség: fokozott ellenőrzés jön Budapesten
Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren
El akart szaladni egy rab a veszprémi kórházból
The Guardian: erőszakkal injekciózták be az egyik elfogott ukrán pénzszállítót