Belföld

Magyar Péter már megszólalt: felrobbant a Facebook

Baleset

Gyerekeket szállító busz borult árokba Kőszegnél, sok sérült

Bulvár

Így néz ki a Margitsziget a tegnapi Békemenet-csorda után – fotók

Baltával fenyegette a rendőröket egy férfi Győrújbaráton, sokkolóval terítették le

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves férfinak, aki baltával fenyegette a rendőröket még november 25-én Győrújbaráton.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön azt írta, hogy előzőleg egy nő tett bejelentést a rendőrségen, miszerint a fia be akarta rúgni a házának ajtaját, ami miatt veszélyben érezte magát.

A helyszínre érkező rendőrök – akik a bejelentőtől azt is megtudták, hogy a 30 éves férfi kiszámíthatatlan mentális állapotú, egyúttal édesapja ellen korábban élet elleni bűncselekményt követett el – a ház kapujánál vették észre az elkövetőt, aki egy baltát tartott a kezében. A rendőrök többször felszólították a férfit, hogy tegye le a baltát, de ő fenyegetően lépett fel, majd a hivatalos személyek felé indult, és azt mondta, hogy

„takarodjatok innen, különben meg fogtok halni”.

Amikor a férfi már csak tíz méterre volt a rendőröktől, a baltát fejmagasságba tartotta, és azt üvöltötte, hogy „lőjetek, akkor is megöllek benneteket”.

A férfi ezután futni kezdett a rendőrök felé, és megközelítőleg 5 méterre volt, amikor az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le.

Ezután a rendőrök folyamatosan hátráltak, miközben a férfi baltával a kezében követte őket, és megölésükkel fenyegetőzött. Időközben megerősítő rendőri egységek is érkeztek, akiket a férfi szintén fenyegetett, de észlelve a rendőri fölényt, hátrálni kezdett.

Mivel a férfi továbbra sem vetette alá magát a rendőri intézkedésnek, végül ellenszegülésének megtörése érdekében elektromos sokkolót és testi kényszert alkalmaztak vele szemben, és elvették tőle a baltát.

A bíróság az ügyészség indítványára – arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte a többszörösen büntetett gyanúsított letartóztatását, aki a mostani bűncselekményt visszaesőként, felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet: Vonat gázolt halálra egy férfit Vecsésen

Kapcsolódó hírek

Halálos baleset történt Kisszállás térségében

Ütköztek, majd lángba borult a személyautó az M86-os gyorsforgalmin

Frontális karambol Győrújbarátnál, meghalt egy vétlen házaspár

Megöltek egy férfit egy miskolci áruház parkolójában

Agyonszúrtak egy pultos nőt Mezőberényben nem sokkal ezelőtt

Most kaptuk! Emberölés miatt vettek őrizetbe egy nőt Pécsen

Mészárlás készült Sajókazán, az egész osztályt meg akarta ölni egy diák

Megöltek egy nőt Veszprémben vasárnap

Újabb pedofilügy ugyanabban a bicskei gyermekotthonban: 11 éves kislányt fogdoshatott a portás idén májusban

Írd te a Röviden híreit! Szerkesztő-újságírót keresünk, részletek itt!