Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén – közölte a jó hírt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán európai politikai helyzetértékelésében felhomályosított arról, hogy a földrészt többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése!

A háborúról szólva ezután Orbán Viktor állítólag azt mondta: Európa egységes a célok tekintetében,

a legfontosabb az, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa biztonságára, és ehhez szükség van egy szuverén Ukrajnára.

Az eszközök, különösen a szankciók kapcsán azonban eltérnek a vélemények – fejtette ki, hozzátéve: ezek a viták továbbra is velünk maradnak.

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a kormányfő kiemelte: a rövidtávú célkitűzés a recesszió elkerülése. Közép-Európa gazdaságainak szerinte sikerülni fog, ugyanakkor a háború és a brüsszeli szankciók miatt megemelkedett energiaárak ezt nagyon megnehezítik.

Orbán Viktor felszólalását azzal zárta: a válságos időszakokban cselekedni kell és enyhíteni a bajt; Magyarország biztosan nem hagyja magát.