Tanítás közben szakadt le a plafon egy budapesti katolikus iskolában

leszakadt-almennyezet
A leszakadt álmennyezet a Telexnek küldött fotón. Fotó: Telex/olvasó

Tanóra alatt szakadt le az álmennyezett Budapesten, a Huba utcai Kolping Katolikus Általános Iskola és Gimnázium egyik tantermében péntek délelőtt – tudta meg a Telex, a lap információit az iskola igazgatóhelyettese is megerősítette.

A vezető elmondása szerint az álmennyezet lassan kezdett ereszkedni, amit a diákok szerencsére időben észrevettek, így ki tudtak menni a teremből, mielőtt az ijedtségen kívül bajuk esett volna.

A Telex úgy tudja, az álmennyezet-leszakadás miatt személyi sérülések is történtek, ezt ugyanakkor az igazgatóhelyettes cáfolta. Az eset okait egyelőre vizsgálják.

A diákok időben ki tudtak menni a teremből, senki nem sérült meg.

Posted by Telex.hu on Friday, October 28, 2022

A lap kérdésekkel fordult az intézményvezetőhöz, valamint az iskolát fenntartó Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságához is. Az iskola válasza szerint a fenntartó kérésére nem áll módjukban további információt adni, a fenntartó pedig egyelőre nem válaszolt a Telexnek.

Veszélyben a főváros működőképessége: újra megcsapolta a kormány Budapest számláját

Káosz Budapesten: spontán sztrájkba kezdtek a szemétszállítók

Lezuhant egy rendőrök elől menekülő betörő a VI. kerületben

Megszállták a rendőrök a Blaha Lujza teret

Magyar: Mi vagyunk a többség, a Tisza a legerősebb politikai közösség

Ez ennyi: Magyar Péter posztján több mint 100 ezer lájk van, Orbánt kiröhögik a sajátjai is