Jégeső, viharok csaphatnak le este – itt van, merre döröghet

Viharfelhők Pécs felett
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Egy gyenge hidegfront éri el térségünket hétfő este nyugati irányból, az Időkép előrejelzése szerint főként északon, északnyugaton számíthatunk záporokra.

Mindemellett jelentős esély van zivatarok kialakulására, melyekhez kiadós csapadék, intenzív villámtevékenység, illetve viharos széllökések társulhatnak, valamint helyenként aprószemű jégeső is előfordulhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére adott ki figyelmeztető előrejelzést a várható zivataros idő miatt.

Kedd hajnalban inkább már északkeleten dörrenhet meg az ég, kedden napközben eleinte délnyugaton, délután pedig ismét az északkeleti határ közelében pattanhatnak ki zivatarok. Komolyabb lehűlésre azonban ne készüljünk: a hét második napján 16-22 fokot mutat majd a hőmérő, ahogy a folytatásban is marad a kellemes, nyárvéget idéző ősz.

Két hidegfront is jön – viharos széllel, jégesővel érkezik az özönvíz délután
Visszatér a kánikula, már látszik a menetrend
Jövő héten visszább vesz az időjárás, hajnalonta 10 fok is lehet
Felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget a hőhullám utolsó napja
Lecsapott a vihar Debrecenre, alig győzik a tűzoltók a kárelhárítást
„A helyzet egyre súlyosabb” – több településen vízkorlátozást rendeltek el