Magára akarta robbantani a lakását egy férfi Budapesten, tizenöt embert kellett kitelepíteni

Tizenöt ember életét veszélyeztette egy erzsébetvárosi férfi, aki a gyanú szerint felgyújtotta társasházi lakását még tegnap este.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ma azt közölte: a VII. kerületi Kertész utca egyik társasházának földszinti lakásában keletkezett tűz szerda este hat óra után. A tűzoltók gyorsan eloltották lángokat, senki nem sérült meg, de a szomszédos lakások füsttel telítődtek, a nyílászárók megégtek, tizenöt embernek el kellett hagynia az otthonát.

A rendőrök a ház előtt elfogták a földszinti lakásban élő 48 éves férfit, majd közveszély okozása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A zavartan viselkedő férfi beismerő vallomásában azt mondta,

magára akarta robbantani lakását, de aztán megijedt és kimenekült.

A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Többször bevert a rendőrnek egy menekülő külföldi férfi Balatonőszödön
Tűz volt egy panelházban Győrben, menekítették az embereket