Szupercellás viharokkal, helyenként 27 fokkal búcsúzik a szeptember

szupercella

Időjárásunkat a folytatásban is egy tőlünk nyugatra örvénylő ciklon határozza meg, mely nagy nedvességtartalmú, ugyanakkor viszonylag meleg levegőről gondoskodik – olvasható az Időkép legfrissebb előrejelzésében.

A prognózis szerint szeptember utolsó napján, pénteken is szükség lesz az esernyőre, zivatarok kialakulására a hűvösebb nyugati, északnyugati tájakat leszámítva többfelé készülhetünk. Nyugaton, északnyugaton hűvös idő várható 15-17 fokkal, a Tiszántúlon, valamint délkeleten azonban 24-27 fokot is mutathat még a hőmérő.

Az időjárásportál szerint felhőszakadással, jégveréssel, viharos széllel kísért szupercellás zivatarok is képződhetnek, ezek leginkább a déli, alföldi részeket fenyegetik. A szél zivataroktól függetlenül is gyakran lesz élénk, erős.

Szombaton a Dunántúlon már szárazabb idő jöhet, a Dunától keletre viszont újabb záporok, zivatarok kialakulását jelzi a meteorológia. Megszűnik az egyes országrészek közötti komolyabb hőmérsékleti kontraszt, szeles idő és 17-23 fok várható.

Vasárnap a változóan felhős idő mellet kezdetben még elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor, délután viszont csak itt-ott eshet. 18-24 fokra, valamint keleten élénk, erős szélre készülhetünk.

Nagy meglepetést tartogat az időjárás, a szerdára érdemes figyelni

Már látszik, milyen időjárás lesz a hétvégén

Megváltozik az időjárás: szerdán érkezik a fordulat

Érkezik a kellemes őszi időjárás, a hajnali fagyok is megszűnnek

Szörnyű időjárás jön, már látszik az előrejelzésben

Most közölte a meteorológia: még hűvösebb levegő érkezik!