Tech

Kiszivárgott: ennyit kell fizetni hamarosan a hirdetésmentes Facebookért és Instagramért

Bűnügy

Öngyilkos akart lenni egy férfi Kiskunfélegyházán, rendőrök mentették meg az utolsó pillanatban

Belföld

Orbán Viktor is gratulált a „kisújszállási asszonyságnak”

Késsel rabolt ki egy 20 éves nő egy dohányboltot Szigetszentmiklóson

RövidenRöviden

Fegyveres rablással gyanúsítanak egy 20 éves nőt, aki késsel rabolt ki egy szigetszentmiklósi dohányboltot – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden reggel.

A nő még szeptember 16-án délután fosztotta ki a trafikot. Késsel fenyegetőzött, és több mint 450 ezer forintot, valamint 4 doboz cigarettát vitt el. A helyszínen eldobta a kését, és egy néhány órával korábban ellopott, defektes kerékpárral menekült el, miközben a zsákmány egy részét elhullajtotta.

A nőt néhány órával később elfogták. Kihallgatásán beismerte tettét, amelyet vallomása szerint „begyógyszerezve” követett el, és nehéz anyagi körülményei miatt tervezett el.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott nővel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást – írták.

Ezek is érdekelhetnek

Kigyulladt egy társasház Szigetszentmiklóson, ketten meghaltak a tűzben

Leégett egy garázssor nyolc garázsa Szigetszentmiklóson

Öngyilkos akart lenni egy férfi Kiskunfélegyházán, rendőrök mentették meg az utolsó pillanatban

Gyereket gázolt el egy fekete Audi Szigetszentmiklóson, a rendőrség a szemtanúk segítségét kéri

Százmillió forintot érő kábítószert találtak Szigetszentmiklóson

Nem kell börtönbe vonulnia az ajkai orvosnak, akinek meghalt két, hanyagul ellátott betege