A Fidesz úgy tudja, Gyurcsányék veszélybe sodornák a családokat

Gyurcsányék már rég elzárták volna az olaj- és gázcsapot, közölték hétfőn (is).

HALÁSZ János; BALLA György; KOCSIS Máté
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A baloldal kampányát külföldről fizetik, ezért mindig is támogatták a szankciókat, Gyurcsányék már rég elzárták volna az olaj- és gázcsapot – zendített rá a Fidesz sajtóosztálya szokásos napi kreténségére, ezúttal Varju László hétfői nyilatkozta nyomán.

A DK-s politikus arról beszélt, hogy az Orbán-kormány azért ellenkezik az uniós gázársapka ellen, mert az orosz érdekeket képviseli: a kormány ragaszkodik a hétszeres gázárhoz, szembemegy érte akár Európával is.

A nagyobbik kormánypárt erre válaszul azt írta, hogy a „felelőtlen és veszélyes baloldali politika csak tovább mélyítené a szankciók miatti energiaválságot, amivel veszélybe sodornák a családokat és tönkretennék Magyarországot”!

„Továbbra sem vagyunk hajlandóak feladni az energiaellátás biztonságát, és nem vagyunk hajlandóak a magyar embereket olyan helyzetbe sodorni, hogy ne legyen mivel fűteni vagy főzni”

– állította a Fidesz, amelynek politikusai az elmúlt években a legtöbbet tették azért, hogy Magyarország minél jobban függjön Oroszországtól és az orosz gáztól, így rejtély, milyen „olyan helyzetről” magyaráznak most.

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Beérik Orbán rémálma: a falvakban is utolérte a Tisza Párt a Fideszt

Medián: nagyon vezet a Tisza Párt

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán