Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Viharokra, zivatarláncra figyelmeztetnek, mutatjuk animáción a várható időjárást

A csütörtök lesz a hét legmelegebb napja 30 fok feletti értékekkel, azonban egy hidegfrontnak köszönhetően két hullámban zivatarok is kialakulhatnak – olvasható az Időkép előrejelzésében.

Mint írják, csütörtökön egy meleg, nedves „szállítószalag” húzódik majd felettünk, ami a közelgő front előterében létrejövő labilitással délutáni zivatarokat eredményezhet. Maga a hidegfront este fut be nyugat felől, elindítva a zivatarok második hullámát.

Kezdetben az ország középső, valamint délnyugati és északi tájain készülhetünk hevesebb dolgokra, a viharokat pedig apró szemű jégeső, viharos szél és felhőszakadás is kísérheti.

A délután második felében a fronthoz kapcsolódóan a nyugati határ közelében robbanhat be a légkör, arrafelé zivatarlánc is képződhet.

A viharok este az ország középső vidékeit, éjjelre pedig a keleti régiókat is elérhetik. Mindez jól látható a meteorológusok animációján:

Pénteken többfelé lehet még erős a szél, 21-29 fokra számíthatunk.

Durva, ami közelít, több megyére veszélyjelzést adtak ki

Most közölte a meteorológia: nem mindennapi, ami történik

A hegyekben már havazik

Kiadták a riasztást: heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

118 éve nem volt ilyen meleg Magyarországon, mint tegnap; megdőltek a rekordok