A Fidesz tisztázta a „dupla rezsiemelés” ügyét: Gyurcsány mindenre képes

Így már érthető.

Gyurcsány Ferenc
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gyurcsány újra hatalmat akar, és ezért mindenre képes

– ezt bírta reagálni a Fidesz a DK-s Varju László hétfői nyilatkozatára, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzéki párt szerint a kormány nemcsak az áram árát emelte fel, hanem suttyomban a rendszerhasználati díjat is, így mindenkinek emelkedni fog az áramszámlája, „még azoknak is akiknek a fogyasztása belefér a kedvezményes mennyiségbe”.

A Fidesz ezúttal sem bíbelődött a kritika megválaszolásával, esetleg cáfolatával, azt írták: „Gyurcsányék” hiába próbálják napi szinten megvezetni a magyar családokat, a rezsicsökkentéssel egy átlagfogyasztású család ezután is havi 181 ezer forintot spórol meg.

A rezsicsökkentést a baloldal akarja eltörölni, ők voltak azok, akik támogatták az energiaszankciókat, elzárták volna az olaj- és gázcsapot, és ők sodorták volna háborúba az országot – ricsajozott a nagyobbik kormánypárt, „álságosnak és felháborítónak” nevezve, hogy „a Gyurcsány vezette baloldal” a magyar emberekkel fizettetné meg a háború árát, miközben a „bukott miniszterelnök-jelöltjük a Soroséktól származó kampánypénzekben úszik”!

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Beérik Orbán rémálma: a falvakban is utolérte a Tisza Párt a Fideszt

Medián: nagyon vezet a Tisza Párt

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi