50 hektárnyi természetvédelmi területen égett az ősgyep és a nádas Hevesben

Ősgyep és nádas égett mintegy ötven hektárnyi természetvédelmi területen, Átány közelében – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden.

Hevesi Kata elmondta: az eddig tisztázatlan okból keletkezett lángokat mintegy 4 óra alatt oltották el a természetvédelmi őrszolgálat munkatársainak segítségével. Tarnalelesz határában ugyanakkor száraz fű és aljnövényzet kapott lángra, ott a viharos szél nehezítette az oltást.

Lakott területet egyik tűzeset sem veszélyeztetett.

A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda
Kedden megszavazza az Országgyűlés az új államfőt, akiről nem tudni, hogy kicsoda
Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni
Így hamisították a híreket Orbán alatt – 482 oldalas dokumentumot adtak át MTI-sek az új vezetésnek