Értelmi fogyatékos gyermeket bántalmazott egy zalaegerszegi gondozónő

Egy kollégája tett névtelen bejelentést a vadállat nő miatt, így derült ki az eset.

bíróság

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy gondozónő ellen, aki rendszeresen bántalmazott egy négyéves értelmi fogyatékos kislányt Zalaegerszegen.

A Zala Megyei Főügyészség szerdai közlése szerint a 60 éves gondozónő a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben az értelmi fogyatékos emberek ellátását biztosító Napraforgó Otthonban dolgozott. Ide négyéves korában, 2019-ben került az a középsúlyos értelmi fogyatékos kislány, akinek a betegségéből adódó magatartási, szobatisztasági problémáit a gondozónő nem tudta megfelelően kezelni, folyamatosan durva hangnemben, kiabálva beszélt a gyermekkel, akit számos alkalommal bántalmazott is.

Több esetben megtépte a gyermek haját, rángatta a ruháját, megütötte, de előfordult, hogy hideg vízben fürdette le a kislányt, mert az „nem akart szót fogadni”.

A folyamatosan durva hangnem és a rendszeres bántalmazás miatt a gyermek rettegett a vádlottól, akinek a magatartása súlyosan veszélyeztette a kislány érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A gyermekkel való bánásmód miatt az egyik gondozó névtelen bejelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gyermekvédelmi vonalán, ami után a vádlottat azonnal felmentették a munkavégzés alól, majd közalkalmazotti jogviszonyát is megszüntették.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az elbocsátott gondozónő ellen.

Megtámadtak egy járási ügyintézőt Zalaszentgróton

Szexapartmant zártak be a rendőrök Borsodban

Törvényszék: terrorcselekményt terveztek egy iskola ellen

Megvertek egy vendéget a Symbolban, mert nem akart kábítószerezni

Megöltek egy embert Szolnokon

Megszólalt a győri gázoló: vérlázító, hogy mivel mosdatják