Szijjártó Bécsből üzeni: Magyarország déli határa ostrom alatt áll!

A migránsok ráadásul agresszívak és „nem szégyellik használni a fegyvereket”.

Az illegális migráció miatt Magyarország déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel.

Állítása szerint idén már több mint 120 ezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar határon, két és félszer annyit, mint tavaly ilyenkor! A migránsok ráadásul agresszív és erőszakos magatartást tanúsítanak, felfegyverkeztek, és „nem szégyellik használni a fegyvereket” – húzta alá.

Elmondta, a kormány nagyra értékeli, hogy az illegális bevándorlás elleni fellépésben Ausztria közös álláspontot képvisel Magyarországgal.

Szijjártó Péter az ukrajnai háborúval kapcsolatban beszélt arról is, hogy most már egyértelműen a békére kell törekedni. Értésre adta: a kormány nem engedi, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát, és a nemzeti érdekeket kell figyelembe vennie az energiaellátás biztosítását illetően is.

Sajátosan üzent Orbán Viktor a Fideszt faképnél hagyó Szijjártónak
Magyar Péter: így már a Fidesz-szavazók számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy kinek az érdekét képviselte Szijjártó
Reagált a Fidesz arra, hogy Szijjártó Péter is lelépett
Szijjártó Péter is menekül a süllyedő hajóról, bejelentette lemondását
Nagy a baj, azonnali véradásra kér mindenkit a vérellátó szolgálat
Itt a bejelentés: rengeteg gyógyszer lesz olcsóbb szeptember 1-jétől