Katonai menetoszlopra kell számítani vasárnap az ország több útján

harckocsi, tank, páncélos
Fotó: Magyar Honvédség/honvedelem.hu

Katonai menetoszlopra kell számítani az ország több főközlekedési útján vasárnap – közölte a Honvédelmi Minisztérium szombat. A menetoszlop a Bakony térségét és az M3-as autópálya vonalát is érinti.

A konvoj az Újdörögd – Nyírád (7317 sz. mellékút) – Devecser (8-as főút) – Veszprém (8-as főút) – Székesfehérvár – M7 – M0 – M3 – M35 – 4-es főút – Hajdúhadház útvonalon halad.

A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a menetoszlop elején és végén kísérőjárművek adnak biztosítást – írták.

A honvédség arra kér mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az emberek nyugalmát – olvasható a közleményben.

Egy sor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció
Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját
Aggódik a 13 év alatti gyerekekért a KDNP, törvényjavaslatot nyújtottak be
Így fogadták Magyar Pétert Lengyelországban
Kiosztotta Magyar Pétert az egyik legnagyobb rajongója
Feloszlatta magát a képviselő-testület, miután a polgármester a Fidesznek kampányolt