Távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnöke

Homolya Róbert négy évig volt a vasúttársaság elnöke.

HOMOLYA Róbert; MOSÓCZI László
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (j) és Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a versenyképes, összehangolt és utasbarát közösségi közlekedési kínálat kialakítását szolgáló intézkedésekről a Déli pályaudvaron 2020. szeptember 23-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium szerdán közleményben.

Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. Utódlásáról a későbbiekben születik döntés.

A szaktárca hangsúlyozza: Homolya Róbert irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a VOLÁNBUSZ MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, köztük a Nyugati pályaudvar rég esedékes felújítása. A legnagyobb hazai vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatóknál tavaly így már 57 ezer munkavállalót érintően született meg az újabb hároméves bérmegállapodás.

A Technológiai és Ipari Minisztérium a teljes magyar vasúti ágazatot képviselő Hungrail Magyar Vasúti Egyesület vezetésében a továbbiakban is számít a szakember közreműködésére.

A kormány a tiszta, energiahatékony vasutat a jövő közlekedési eszközeként kezeli, a kötött pályának a hazai és nemzetközi személyszállításban és árufuvarozásban is központi szerepet szán. A pályakorszerűsítésekben, járműbeszerzésekben és a kapcsolódó iparfejlesztésben több ezermilliárd forint hasznosulhat a következő időszakban. Az újonnan életre hívott Nemzeti Közlekedési Központ közreműködésével az utasok igényeihez igazodó, az autózással árban és időben is versenyképes szolgáltatási kínálat, egységes menetrend és összehangolt tarifarendszer kialakítása a cél – olvasható a minisztérium közleményében.

Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
Felülvizsgálják a Papp László Sportaréna tízéves bérleti szerződését, ami néhány nappal a bukás előtt köttetett
Bezár diósgyőri Nestlé gyár
Feljelentetés született 281 milliárd forintnyi állami vagyon átjátszása miatt
Kivonulhat a Tesco Magyarországról, 8200 dolgozót érint
Mi történt? Váratlanul felszámolás alá került a Doktor24, az alapítók „bírói műhibáról” beszélnek