Elgázolta haragosát egy férfi a szabolcsi Kállósemjénben

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki autóval halálra akarta gázolni ismerősét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben – közölte a Nyíregyházi Törvényszék kedden.

A szombatra virradó éjszaka történtekről azt lehet tudni, hogy a gyanúsított egy házibuliban szólalkozott össze a sértettel, majd az érte érkező édesanyja autójával a ház udvarán elütötte a három-négy méterre álló áldozatát, ezután a felállni próbáló sértettet az autó orrával a házfalnak szorította.

A gyanúsított és rokonai magára hagyták az életveszélyesen megsérült embert.

Kiderült, az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi már többször volt büntetve és jelenleg is tart ellene egy másik büntetőeljárás.

A letartóztatás elrendeléséről szóló végzést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Több száz illegális légfegyvert foglat le a rendőrség
Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat
Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt