Gyász, sokk, csapás: Németországban akár 30 százalékkal drágulhat a sör

„Ilyet még soha nem láttunk” – mondta a szakember.

Orbán Viktor miniszterelnök a 2021. április 24-i terasznyitás apropóján látványsörözik.
Orbán Viktor miniszterelnök a 2021. április 24-i terasznyitás apropóján látványsörözik. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) szerdán ismertetett becslése szerint.

A költségek növekedése „minden elképzelést felülmúl, az árak az egekbe szöknek” – mondta Holger Eichele, a DBB ügyvezetője a Bild című lapnak, ismertetve, hogy az áram 250 százalékkal, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, a raklapokért pedig 150 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly.

„Ilyet még soha nem láttunk” – mondta a szakember a sörkerti szezon nyitására időzített összeállítás szerint, hozzátéve, hogy az „óriási költségnyomás” miatt az év végéig akár 30 százalékkal emelkedhet a sör ára.

A DBB adatai szerint a nagyjából harmincezer embert foglalkoztató ágazatot eleve erősen megviselte a koronavírus-járvány. A nemzeti italok között számon tartott sör értékesítése a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben regisztrált 92,2 millió hektoliterről 2021-re 85,3 millió hektoliterre süllyedt. Az árbevétel 8,347 milliárd euróról (3170 milliárd forint) 7,553 milliárd euróra, az egy főre jutó éves fogyasztás pedig 99,7 literről 91,6 literre csökkent. A járvány előtt országszerte 1552 sörgyár, sörfőzde működött, számuk tavaly 1512 volt.

A Bild összeállítása szerint egy sor más, alapvetőnek számító élelmiszer ára is jelentősen emelkedhet az idén Németországban. A tej 25 százalékkal drágulhat, a német családokban gyakran asztalra kerülő tésztához használt konzervparadicsom ára pedig az olaszországi alapanyaghiány miatt máris nagymértékben, az év eleje óta 18 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó hírek