Belföld

Szentkirályi Alexandra gyakorlatilag bevallott egy újabb hazaárulást

Egészségügy

Szlovákiába taxizott életmentő műtétért, az OMSZ szerint nincs miért magyarázkodniuk

Bűnügy

Börtönbe mehet a volt helyettes államtitkár, itt az ítélet

KSH: bruttó 546 ezret keresett februárban az átlag magyar

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél –

546 ezer forint volt, 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál

– jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Az is igaz ugyanakkor, hogy az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járult hozzá.

A „statisztikai hivatal” közleménye szerint

  • a prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset így inkább 445 000 forint volt, ami 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban;
  • a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra, a kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, 31,9 százalékkal többet, mint tavaly februárban;
  • a bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, amely 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Újabb kínos adat: 4,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Megszámolta a KSH: 637 200 forint volt a bruttó átlagkereset októberben

Romokban a gazdaság: csúfos számok árulkodnak Orbánék kudarcos teljesítményéről