Az ellenzékiek háromnegyede szerint Gyurcsány eltűnése segítené a kormányváltás

GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A nem kormánypárti szavazók háromnegyede szerint több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány Ferenc visszavonulna

– derül ki az Iránytű Intézet friss kutatásából, melyben a negyedik, eddigi legnagyobb kétharmados Fidesz-győzelem lehetséges okairól faggatták az ellenzéki és bizonytalan voksolókat.

A 24.hu összegzése szerint az elemzés 852 olyan választó véleményét tükrözi, aki nem a Fideszt támogatta, vagy egyáltalán nem szavazott. 47 százalékuk magában a rendszerben (a Fidesz anyagi és médiafölényében) látta a vereség kulcsát, minden második válaszadó viszont az ellenzék felelősségét is firtatja.

Személyi felelősség tekintetében a válaszadók 26 százaléka mondta azt, hogy ellenzéki oldalon mindenkit egyformán terhel a felelősség a kudarcért.

Jakab Pétert a válaszadók 3 százaléka nevezte meg mint felelőst, Márki-Zay Pétert a nyilatkozók 20, Gyurcsány Ferencet pedig a válaszadók 19 százaléka mondta hibásnak.

Gyurcsány személye kapcsán állítólag még a DK-hívők 42 százaléka is azon az állásponton van, hogy visszavonulása javítaná a kormányváltás esélyeit, 54 százalékuk szerint viszont ez a lépés nem bírna pozitív hozadékkal.

Az elemzés kiemeli: a DK-s választók ugyan kedvelik Gyurcsányt, ugyanakkor tudják, hogy személye sokakat taszít, de nem zárható ki, hogy a legnagyobb ellenzéki párttá duzzadt Demokratikus Koalíció sok olyan embert tud megszólítani, akik egyébként fáznak az egykori miniszterelnöktől.

Márki-Zay Péter esetén a válaszadók 49 százaléka mondta azt, hogy visszavonulása segítené az ellenzéket, 46 százalék szerint viszont nem. MZP távozását leginkább a Mi Hazánk, az MSZP-Párbeszéd és a DK szavazói gondolják hasznosnak, legkevésbé viszont a Momentum, a MKKP és a Jobbik támogató vannak ezen az állásponton.

A hódmezővásárhelyi polgármester megítélése egyébként az ellenzéki körökben rendkívül ellentmondásos: a Medián mérése szerint az egyesült ellenzéket támogatók egy része gondolta csak őt alkalmas miniszterelnöknek, 12 százalékuk viszont nem választotta volna őt Orbán Viktorral szemben.

Megszorítások és társadalmi válság jöhet, ha Orbán marad hatalmon – felmérés

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Márki-Zay Péter felmosta a padlót a köztévé propagandistájával

Lopnak: nemzeti szégyenfal indult az Orbán-rendszer milliárdos gazembereinek

Kormányinfó: Orbán katonákat küldene az iráni háborúba

Gulyás Gergely: újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány