Gazdaság

Újabb boltlánc jelentette be, hogy zárva lesz december 24-én

Bulvár

Pottyondy Edina Bayer Zsoltnak: „burzsuj, vén, csoffadt fasz”

Bűnügy

Megölte ismerősét egy 30 éves férfi Budapesten

15 éve nem volt olyan magas az infláció, mint idén márciusban

Az élelmiszerek ára 13 százalékkal nőtt a februári 11,3 százalékos éves emelkedés után.

RövidenRöviden
15 éve nem volt olyan magas az infláció, mint idén márciusban

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 8,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. Utoljára 2007. júniusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Az elemzők 8,6-8,7 százalékos márciusi inflációra számítottak.

Egy hónap alatt átlagosan 1,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, a maginfláció a februárihoz képest 1,0 százalékponttal 9,1 százalékosra emelkedett.

Az élelmiszerek ára 13,0 százalékkal nőtt a februári 11,3 százalékos éves emelkedés után.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,0, ezen belül a dohányáruk 7,7 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 9,5 százalékkal kellett többet fizetni, ami 1,2 százalékponttal nagyobb éves növekedés a februárinál. A szolgáltatások díja 6,0 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok áremelkedése a februári 18,7 százalékosról márciusra 11,4 százalékosra lassult, a tavaly márciusi 6,6 százalékos havi emelkedés és az idén érvényes ársapka hatásra.

Az első negyedévben a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 8,2 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához képest. A nyugdíjas háztartások körében a márciusi 8,3 százalékos éves emelkedést beleértve átlagosan 7,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak tavaly január-márciushoz viszonyítva.

Ezek is érdekelhetnek

Százból csak 6 fiatal dolgozna még 2033-ban is Magyarországon

A KSH úgy tudja, 557 900 forint volt az átlagkereset szeptemberben

Manipulálták a számítást, hogy egy számjegyű legyen az infláció?

Folytatódik a lejtmenet: 6,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, 3,2 százalékkal az ipari termelés

Gulyás Gergely tegnap megrendelte az egy számjegyű inflációt; hogy, hogy nem a KSH ma reggelre kihozta: 9,9!

Újabb boltlánc jelentette be, hogy zárva lesz december 24-én