Megfojtotta barátját, kilenc év börtönre ítéltek, de még nem jogerős

Nem jogerősen mindössze kilenc év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki tavaly márciusban megfojtotta barátját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Papon.

A törvényszék közleményében azt írta, az ítéleti tényállás szerint a vádlott több éve baráti kapcsolatban volt a sértettel, akinek lakásában albérlőként lakott. A férfi 2021. március 28-án egy családi rendezvényről tért haza albérletébe, ahol a konyhában erősen ittas állapotban találta szállásadóját. Szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a vádlott

odalépett a széken ülő barátjához és két kézzel olyan erősen és hosszan szorította a nyakát, hogy attól a férfi megfulladt.

A vádlott később telefonon értesítette a mentőket.

A férfi a bíróság előtt az utolsó szó jogán elmondta, hogy sajnálja, ami történt, és megbánta tettét.

Az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Megtámadtak egy járási ügyintézőt Zalaszentgróton

Szexapartmant zártak be a rendőrök Borsodban

Törvényszék: terrorcselekményt terveztek egy iskola ellen

Megvertek egy vendéget a Symbolban, mert nem akart kábítószerezni

Megöltek egy embert Szolnokon

Megszólalt a győri gázoló: vérlázító, hogy mivel mosdatják