Egy hatalom vergődésének végnapjai: Gáspár Győzőt beléptették a Fideszbe

gaspar-gyozo
Fotó: Facebook/Gáspár Győző

Kevés annál zavarba ejtőbb mozzanata volt a március 15-i Békementnek, mint amikor az első sorban felvonuló Gáspár Győző adta a legértelmesebb nyilatkozatot, de úgy tűnik, az még csak a kezdet volt.

A valóságshow-szereplő, aki korábban költségvetési csalás miatt bíróság előtt is állt (tehát tökéletesen illik a Simonkák, Boldogok, Völnerek, Mengyi Rolandok közé), a Facebook-oldalán most arról számolt be, hogy azóta be is lépett a Fideszbe.

„Mától hivatalosan is! köszönöm szépen dr. Budai Gyula képviselő úrnak” – hálálkodott Gáspár egy egész fotósorozat kíséretében, és tényleg már csak egy kérdés maradt nyitva: mekkora pánik lehet abban a pártban, amelynek hat nappal a választás előtt Győzikére van szüksége?

Mától hivatalosan is! köszönöm szépen dr. Budai Gyula képviselő úrnak.🇭🇺🇭🇺

Posted by Gáspár Győző on Monday, March 28, 2022

Vége a pártnak? Lázadnak Orbán minyonjai: „Átvert minket a Fidesz”
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”
Súlyos lelepleződés: a Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket
Elfogták az Erzsébet hídról pride-zászlókat a Dunába dobó dilist
Elpusztult három zebra a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében